A teóriák világa

Már többször megkaptam, hogy túl sokat gondolkodom, és magyarázkodom és úgy próbálom megoldani az életemet. Mondjuk ezt csak 1 embertől hallottam, de ettől függetlenül a kérdés igen érdekes. Vajon én magyarázással akarom megoldani az életem? Teóriákat gyártok arra vonatkozóan mit is csinálok és miért? Vajon ez csak az eltakarása a bennem megélt negatív fusztrációknak vagy éppen megértése az életnek?
 
Megmondom őszintén nem tudom. Lehet ezzel akarom eltakarni a negatív dolgokat a világban amik történnek. Lehet. Filozófiai gondolatokat találok ki arra vonatkozóan, hogy megtaláljam mindenben a pozitív dolgot, és ha megtaláltam akkor nyugodsággal tölt el. Hmm. Nos, ebben az esetben akkor azt mondom kitalálok filozófiai gondolatok mert az nekem pozitív. Akkor miért ne gyártanék ilyeneket? És ha mindenben a pozitív dolgokat látom, akkor egy idő után a körülöttem lévő világban nem a negatív dolgokat fogom látni hanem a jót. Akkor most ez rossz vagy nem? Szerintem, az én életemben ez jó. Mert így én több pozitív dolgot kapok, mint azok akik csak elfogadják, hogy az életükre rá vannak kényszerülve. Akkor miért ne gyárthatnék filozófiát az életemre vonatkozóan, ha ez engem boldoggá tesz.
 
Alapjában véve például akik mondjuk most hisznek Istenben, és azt mondják boldog az életük mert Isten megbocsát és stb stb, tulajdonképpen minden vallás egy filozófiai kitaláció a mai világunkban. Hogy ez 100% igaz-e nem tudjuk biztosan. Hogy a buddha tanítások valójában honnan és miképpen vannak nem tudjuk 100%. Az, hogy a spiritualizmus az új kor vallása és mivé fejlődhet nem tudhatjuk 100%-ig. De ami a tuti, hogy megmaradtak és akik ebben hisznek azoknak boldogabb az életük. Akkor miért ne csináljam ha boldogabb az életem. 
 
Én egyet vallok mindenezekből, hogy ami a vallásokban közös, és az emberiségben közös az két dolog.
 
1. A szeretet, mert anélkül nem élünk
2. A HIT.
 
A hit az ami minden vallásban benne van, akár Buddha tanításai, akár Jézus, akár Allah, teljesen mindegy. Ami a közös és mozgatja az embereket az a HIT.
 
Nos a filozófia is egy HIT, csak más formában.
 
Ha jobban belegondolunk, akkor szerintem minden csak filozófia. Semmi más. Mert amit kitalálunk magunkban az vagy igaz vagy nem. Nem tudhatjuk biztosan, de hogy egy teóriát felállítunk erre vonatkozóan az jó. Miért? Mert van mit megcáfolni, és újabb teóriákat, filozófiai megoldásokat hozhatok létre. Az én életemben ez azt jelenti, hogy újabb és újabb megoldásokat keresek arra vonatkozóan, hogy az életemet jobbá tegyem. Sok évig az volt a filozófiám, hogy éltem az életemet és mindig mást hibáztattam az életemért, és erre gyártottam elméleteket mint sokan mások. Mert ő volt a hibás, mert ezt kellett csinálnia. Ő tette nem én. Mert a főnököm. Aztán próbáltam megcáfolni ezt úgy, hogy feltettem magamnak a kérdést, hogy erre nincs más válasz? Nincs másik teória? Mert ettől rohadtul nem vagyok boldogabb, és nem is leszek. Ekkor sok idő elteltével kezdtem azon gondolkodni, hogy mi lenne, ha más filozófiát választanék, mondjuk okolhatnám magamat is, és azzal már tudok mit tenni. És elkezdtem azokat a teóriákat gyártani, hogy miért viselkedek így. Eleinte nagyon nehezen ment, mert nem könnyű az embernek magát változtatnia, a maga érdekében. De sok gyakorlással és új teóriákat gyártva, mindig más nézőpontból nézve igen sok mindenre lehet rájönni.
 
Ezt a mai napig nem hagytam abba, és valóban magyarázatokat keresek. Most ott tartok, hogy a saját múltamból próbálok teóriákat gyártani, hogy miért vagyok olyan amilyen. Filozófiai kérdéseket vetek fel, hogy mi van akkor ha, és mi van akkor ha. És ami a legszebb az egészben, hogy ez mindig változik. Mert ha nem változna akkor soha nem látnám más szemszögből, és ebben az esetben megragadnék egy bizonyos helyen, ami lehet számomra nem a legjobb és nem is foglalkoznék vele.
 
A válasz számomra, hogy igen nekem így jobb. De ezt mindenki csinálja szerintem csak másképpen. Erre van egy kis kitalációm:
A filozófia az élet matematikája.

 

A jelen

Érdekes mi a jelen. Amíg az ember nem tudja fel se tudja fogni. Nem mintha én nagyon tudnám, de kb úgy tudom elmondani, hogy nem tudod milyen, amikor fáj a fejed de ha beveszel egy algopirint elmúlik. El se tudod képzelni ilyen lehetséges de, amikor beveszed akkor elmúlik. A jelen is ilyen. Addig nem tudod míg nem érzed milyen. Amikor megérezted akkor már tudod milyen. Nekem is csak ritkán sikerül, de amikor élvezni tudod milyen a mínusz három fok, milyen ha süt az arcodra a nap, elvezed ha mész az utcán. És ugyanúgy érzed milyen, ha valami a jelenben fáj. Milyen ha egyedül vagy a jelenben. Milyen amikor átérzed a dolgok mélységét, mert az idő nem telik a jelenben csak múlik. De ez így nagyszerű.

Nem tudunk mindig boldogságban élni, mert akkor kellene boldogabb és meg boldogabb, és akkor már a kevésbé boldog lesz a rossz, és már csak a legboldogabbra vágysz. Pedig addig amíg a legjobbat nem élted meg, akkor még a pici boldogság is a legjobb volt. Ez az egyensúly létezik. És amikor erre rájövünk hirtelen a jelenben kiegyenlíti a boldogság a boldogtalanságot. És ezután lehet továbblépni, amikor megérezzük, hogy a legrosszabb dolog az életünkben is csak egy pici boldogság, csak éppen nem látjuk már benne a pozitív dolgokat, amik eddig boldoggá tették azt a pici pillanatot. Mert mindig és mindig többre vágyunk. És a vágy elveszi a boldogságunkat. Mert a vágy, hogy legyen jobb kocsink, legyen lakásunk, legyen pénzünk, ami csak a jövő nem is létezik. Minél kevesebb a vágyad annál boldogabb lehetsz. Viszont álmodni lehet. Nem harcolunk azért, ha éjszaka álmodunk egy szép vázáról, vagy egy jó szendvicsről, az álmainkra úgy gondolunk mint egy vágyra. Hát almodozzunk, és tegyünk meg mindent az álmainkért. De ne vágyakozzunk rá. Éljünk a jelenben álmaink fellegeben.

 

Őrült lettem?

"A pszihiátria az új vallás, mi döntjük el mi jó mi nem. Mi döntjük el ki őrult ki nem."

Amikor erre rajöttem akkor vesztettem el a hitemet, és utána kezdtem hinni magamban, és egy általam megalkotott hitben, aki akár isten is lehet, ilyen szempontol bárki ( god , buddha, allah ) teljesen mindegy, a lényeg aki belőlünk szól, vagy akihez belül szólunk. Mi vagyunk az úgy fogalmazott istenek.

Sok kicsi pici istenke. És mi uralhatjuk ezt a világot csak még túl kevesen vagyunk. Meg kell születnie a kritikus tömegnek, azoknak akik magukban hisznek és abban, hogy a világ nem változtik meg csak ha mi változunk. A körülöttünk lévő világot mi határozzuk meg. És erre egyre többen jövünk rá. Így a világot is formáljuk. Hogy milyen irányban azt is mi döntjük el. De a hír, hogy egyre többen vagyunk akik saját maguk akarnak változtatni az életükön úgy, hogy nem a világot hibáztatják életükért, hanem önmagukat teszik felelőssé tetteikért. Valamint úgy változtatnak magukon, hogy saját magukat ismerik meg, és nem ezt a világot ami körülöttük van. Mert ami körülöttünk van az mind illúzió. Ami pedig belül van és megélünk , hogy honnan jöttünk, kik vagyunk mi, és milyen értékeket képviselünk az a valóság.
Nem az hogy kik leszünk és mit fogunk tenni majd akkor, ha éppen kifut a kávé, vagy felmondok a munkahelyen, vagy éppen majd megmutatom mekkora király vagyok. A jelen az amit élünk, és azzal ahogy éljük határozzuk meg a jövőt. Nem érdekel a jövő itt akarok lenni a jelenben. 

 

Éljük az életünket?

Lehet csak nekem fura, hogy az emberek élnek, de nem akarják éni az életüket. Bár az élet értelmeként érzékelik, hogy bemennek reggel dolgozni, végignyomják a 8 órát, hazamennek, nevelik a gyereket, megisszák a sört, vagy vacsorát csinálnak, majd nézik a TV-t és lefekszenek aludni. 

És ennyivel le van tudva az élet. Ennyi lenne? Nem érdekli az embereket a saját életük? Hogy miért pont azt dolgozza, amit dolgozik? Ha nem szereti a munkáját akkor miért nem? És itt nem arra gondolok, hogy a főnök szívatja, hanem azért mert a kialakult személyiségéhez éppen nem passzol. Tudja mi egyáltalán a személyisége? Nem szeretné megérteni az életét, miért került abba a helyzetbe amiben van? Mik voltak azok a döntések amiket meghozott, és azokat miért hozta meg? Ha veszekszik a párjával, nem akarja tudni milyen családi vonásokat hozott otthonról, amik oda vezettek, hogy gondok vannak? Ha vitatkozik a gyerekkel, akkor milyen családmodellt állít fel, és az honnan jön? Ha reggel borús az idő, akkor miért látja rossznak a napot? 

Szerintem, ha ezeket a kérdéseket feltesszük és válaszolunk rá őszintén, vagy legalábbis kutatjuk, akkor saját magunkat ismerhetjük meg. És a kutatás nem ott ér véget, hogy hát azért mert ez van. Az életünket megismerni, maga az élet. Azért jöttünk, hogy az életünket éljük, és megismerjük. És minden nap egy csoda, amikor rájövünk valamivel kapcsolatban az életünk történéseire. Soha nem áll le a folyamat, mert minden nap változunk, minden nap új nap, és minden nap újra teszünk valamit, amit érdekes megfejteni miért tettük. És minél jobban látjuk magunkat, azt, hogy miket teszünk miért, annál jobban tudunk magunkkal azonosulni, és ami a legfontosabb elfogadni magunkat. Elfogadni, azt kik is vagyunk. 

 

A hajó, mikor süllyed

Az emberi kapcsolatokban eljönnek bizonyos pillanatok, amikor el kell döntened mit választasz. A párkapcsolat elkezdődik valamilyen úton, pont akkor, amikor találkoztok. Elkezditek építeni kis hajótok alapjait, ami nagyon szép, és mind a ketten elégedettek vagytok. Mivel annyira jó ez a csónak, hát tovább építitiek. Ezt a kis hajót viszont nem csak mi építjük, ezt ketten készítjük. Van, hogy eljönnek azok az idők, amikor előjönnek azok a különbözőségek, hogy az egyik így építené a másik pedig úgy. Hiába látod, és próbálod meggyőzni a másikat arról, hogy ez nem biztos, hogy így jó lesz, de belemész abba, hogy legyen úgy építve, hiszen amikor elkezdtétek , akkor minden tökéletes volt, hát miért ne lehetne ez is egy jó ötlet. Építitek tovább, mire a társad szól, hogy ezt nem jól építed, szóval ne úgy csináld. Tovább engeded a dolgokat, mert miért ne lehetne a másiknak igaza ebben, lehet én építek rosszul. Igaz már többször rájöttél, hogy ez nem jó és el fog törni ez a csónak, de akkor is belemész. Építitek, egyszer így egyszer úgy. Egyszer eljöhet mindenki életében, hogy rádöbben arra, hogy annyira nem úgy épült ez a hajó, ahogy én szerettem volna, és már nagyon kényelmetlenül érzem magam benne. Tovább már nem szeretnéd építeni, mert egyszerűen nem Te lennél. És akkor jön el az első bukkanó, amikor ez a kis hajó megsérül. Kap egy léket. Odarohantok, elkezditek foltozni toldizni. Megússzátok. Sajnos ettől még az a hajó ugyanaz és bár találtatok megoldást arra , hogy ne süllyedjen el, mégis csorog lefelé az élet vizén hánytatva. Már annyira nem építitiek, mert egyikőtöknek sem tetszik annyira. Csak idő kérdése, hogy a hajó elkorhadjon, mert ha nem ápolják sajnos ez történik. De már egyikőtök sem figyel oda, csak legyint, hogy jó lesz az túléli. Elhiszed, hiszen Te építetted, szóval tutira stabil az én oldalam, mert abban hiszek és bízom. Ekkor már a másik oldalt nem is látod igazán. De mentek lefelé, és ülsz abban a csónakban. A víz amiben haladtok nagyon erős, koptatja a kis csónakot. Eljöhet az a pillanat, amikor megreccsen ez a hajó és elkezd beázni, és süllyedni. Elkezdtek pánikolni, és egymást szidni, hogy a Te oldalad miatt ment tönkre, mert én annyira jól építettem meg. Mind a ketten tudjátok, hogy a tudásotoknak megfelelően és élettapasztalatotok mögött az biztosan jó. Ettől függetlenül az a hajó csak süllyed. Ömlik a víz már térdig álltok. Pánik van. Meg kell oldani ezt a helyzetet mert elsüllyed. Keresitek a megoldást mind a ketten. Meglesz, bíztok benne. Ekkor az egyik rájön, hogy kellene valami, ami nincs ahhoz meg, hogy ez megoldást nyerjen. Egyszerűen nem vagytok tapasztaltak, nincs meg az az eszköz, ami ezt megoldaná. Neki se Neked se. Itt nem tudsz kiszállni. A csónak csak süllyed. Próbálod elmagyarázni, hogy ezt Te nem tudod megoldani, mert nincs hozzá eszköz. Most már rendesen el vagytok merülve. Ekkor az egyik meghozza a döntést, hogy ki kell szállni ebből a csónakból, mert el fog süllyedni. Nincs mese, ez bármennyire fáj, az együtt felépített dolog, az a sok energia amit belefektettél, de el kell hagyni a süllyedő hajót, és ki kell úszni a partra. Nem akarod otthagyni a másikat, mert közösen készítettétek, tudod az ő energiái is benne vannak. Próbálod elmondani, de nem hisz neked. Vársz, vársz, amikor egy nagy hullám egy nagy repedést tesz a hajóban. Ez a vég itt nincs mit kockáztatni mert megfulladunk. Megpróbálod meggyőzni a másikat, de nem sikerül. Egyszerűen áll a hajó kapitányi székében, és ő meg fogja várni, hogy ez elsüllyedjen vele és veled is, és ehhez már csak idő kell. Ekkor hozol egy döntést, elmész egy fűrészért, és elkezded szétvágni a hajót. A kaptiány rohan le, és minden akaratával és energiával könyörög, hogy ne Tedd meg. Megfordul a fejedben, hogy most még ki lehet úszni a partra, és menni tovább, tanulni, majd újra hajóra szállni. Ha tovább viszed a tengerre, akkor mind a ketten megfulladtok. Ez egy igen rossz érzés, el kell döntened, hogy mind a ketten megfulladtok, de akkor meghal ő is, vagy szétfűrészeled a hajót, és akkor elég közel lesz a part, hogy a maradék energiából még kiússzatok mind a ketten. Megteszed? A te döntésed.... Megtetted. A hajó elsüllyedt, de megmenekültetek, a szeretted is megmenekült. Hogy ez jó választás volt-e? Erre csak egy valamit tudok mondani, minden vég, valaminek a kezdete.
 
   
Ha esetleg neked tetszik az oldal, és ismersz olyan párkapcsolatban élő embereket, akik esetleg használnák az oldalt, és kedveskednének egymásnak,
akkor kérlek oszd meg velük.